A motoros clubok, azaz MC-k sorába lépett a Legends Hungary ME. Az egyesületünk vaslovasai immár Legends MC néven róják az utakat. A nagyszabású avató ünnepségen megjelent a hazai motoros társadalom színe-java, emellett külföldi klubok is eljöttek három országból.  

Egyesületből motoros club

Az idén hatodik születésnapját ünneplő motoros egyesületünk nagy utat járt be. Számtalan közös motorozás és rendezvény-, valamint klublátogatás itthon és külföldön, saját közösségi, jótékonysági és  motoros rendezvények megszervezése, hatévnyi aktív és odaadó jelenlét a motoros életben vezetett el oda, hogy immár a hazai motoros klubok közé tartozunk, mint Legends MC. A klubunk szerteágazó tevékenységét nyomon lehet követni a közösségi médiában.

Legends MC avatás

Az ünnepség kezdetére zsúfolásig megtelt a helyszín. Az érkező motorosok örömmel üdvözölték egymást, a hangulat folyamatosan emelkedett. Nyolc órakor kezdetét vette az avatás. Tyirityán Zsolt üdvözölte az egybegyűlteket, majd a Legends méltatása után szertartásosan ráadta az mc mellényt az új klubunk president-jére, Janecska Zoltánra.  Ezután a club tagjai és jelöltjei jöttek sorba, mindegyikünk megkapta a mellényt, majd a szertartás végén kibomlott a Legends MC color-jával a club zászlaja. Ezután kezdődött a buli. A talpalávalót a The Voice második helyezett énekese, Kovács Aliz és zenekara, az Electric Soul szolgáltatta, akik a Legends MC indulójával kezdték a műsorukat.

Az ünnepségen megjelent motoros clubok, egyesületek és bajtársi szervezetek

Magyarországról: Hells Angels MC négy charter, Geronimo MC három chapter, Pirates Family MC három chapter, Iron Horses MC, Betyársereg MC, Medieval MC, Devils MC, Condors MC, Wind & Fire MC Hungarian Chapter, Spartan, Gárdamotorosok, Gój Motorosok, Zalai 76-os ME, Gerjeni motorosok, Unity, Sörsámánok, Flagellum Dei, Adventista Motorosok, Szkíta Motorosok, Betyársereg Klánok, Esztergomi Tábori Betyárok.
Külföldi klubok: Island Pirates MC Horvátország, Red Evils MC Románia, Brothers MC Szerbia, Helldorado MC Szerbia.

Köszönjük mindenkinek, aki megtisztelte ezt a számunkra mérföldkőnek számító eseményt. Tisztelet a barátainknak, megyünk tovább az úton!